RAKTÁROZÁS ÉS TÁROLÁS
Köszönjük szépen, hogy felkereste web oldalunkat és érdeklődik raktározási szolgáltatásunk iránt,
bízunk benne, hogy tárolási problémájának megoldásában segíthetünk Önnek!
Raktárunk Budapest középpontjában helyezkedik el a 1106 Budapest, Porcelán utca 3-9. szám alatt.
Raktár kialakításunk során odafigyeltünk az elmúlt 10 évben felmerült Ügyfél igényekre, valamint a mindenre kiterjedő biztonságra:

Személyre szabott szolgáltatással igyekszünk Ügyfeleinknek megoldást nyújtani tárolási és raktározási problémájukra – ezért raktárainkban teljeskörű felelősségvállalás mellett – lehetőség van nm alapú elszámolás alapján raktározási szerződést kötni, továbbá a raktáron belül önálló raktárhelyiséget bérelni – de igény szerint önálló irodát és raktárt is tudunk biztosítani Ügyfeleink számára!
A raktározási és tárolási szolgáltatási területeink:

A ZEDSTORE raktárakban a legfontosabb a biztonság, a személyre szabott szolgáltatás és Ügyfeleink nyugalma, hogy a Ránk bízott értékeiket minőségében, mennyiségében és állagában megőrizzük!
A teljeskörű felelősségvállalás biztosítása céljából nem tárolunk és raktározunk konténer raktárban, szuterén helyiségekben és könnyű szerkezetes épületben sem!
Fentiekben azért írtam le részletesen, hogy mi mindenre figyelünk annak érdekében, hogy a raktározási szolgáltatást maximális biztonsággal tudjuk szolgáltatni Ügyfeleinknek – ezért is büszkélkedhetünk több ezer elégedett Ügyféllel, az elmúlt több mint 10 év során, melyet méltán alátámasztanak a Google és Facebook oldalakon olvasható vélemények, melyeket Ügyfeleink írtak rólunk!
Áraink
RAKTÁROZÁS
# | Havi raktározási díj | |
---|---|---|
1 | 0 – 20 m² | 3.500 Ft/m² / hónap |
2 | 21-50 m² | 3.400 Ft / nm / hónap |
3 | 51 – ….. nm | 3 300 Ft/m² / hónap |
HETI DÍJ 1.500 Ft / nm / hét
NAPI DÍJ 300 Ft / nm / nap
HATÁROZOTT IDŐTARTAM KEDVEZMÉNY
3 hónap 3 %
6 hónap 5 %
12 hónap 10 %
Áraink az ÁFA összegét nem tartalmazzák!
Hívj fel, beszéljük meg a részleteket akár most!
Google vélemények
VALÓDI, automatikusan frissülő Google vélemények egyenesen a Google Térképről!
Facebook vélemények
VALÓDI, automatikusan frissülő Facebook vélemények a Facebook oldalunkról!
Köszönöm szépen, hogy eddig vigyáztak a nekem oly kedves antik darabokra! Mind a betárolás, mind a kiszállítás szakszerű, pontos és minőségi volt. Szeretettel ajánlom a ZED Store csapatát!
Másodszorra is Őket választottam...a leg-,leg-,legjobb csapat)Nagyon kedvesek,segítőkészek,precízek,minden részletre odafigyelnek,és emellett ár értékben is tökéletesen megéri Őket választani)Köszönöm Balázs -Edina és csapata)
Nagyon profik, minden részletre figyelnek. Korrekt ügyintézés, minden precíz és közben kedvesek, vidámak, rugalmasak. Kedves Csapat, Köszönöm a profi szolgáltatást és nagyon örülök, hogy Titeket választottunk!
Igazán profi, kedves, készséges kiszolgálás. A szállítás körültekintő, a raktározás tiszta, száraz helyen történik. Ár-érték arány kiváló. Csak ajanlani tudom! Richweisz Edina
😃Ha valaki Önöket választaná merem mondani,hogy a legmesszebb menőkig meg fog elégedni Önökkel,mivel a szolgáltatásuk messzemenőkig a megrendelő maximális kiszolgálására orientált!Kedvesség,figyelmesség,precizitás,Korrekt bérlrti dijj!Köszönök minden,csak ajánlani tudom és fogom Önöket!További jó munkát!
Abszolut rugalmasak. Korrekt, odafigyelő csapat. Bizalom és biztonság.
Mindenkinek szívből ajánlom Edinát és Balázst! Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen korrekt, ügyfélbarát céget sodor a sors elém! Sokat kérdezősködtem az ismerős köreimben, kivel lenne érdemes Budapestről vidékre szállítatnom a bútoraim nagy részét, valamint a raktár bérlés is foglalkoztatott, mivel néhány bútort sajnos nem tudtam magammal vinni az új lakásba. Volt olyan ismerősöm aki már az ügyfelük és nagyon pozitív dolgokat mesélt róluk! Utánna is néztem a neten a Zed Store Kft-nak! Jó érzéssel töltött el a sok pozitív tapasztalat amit olvastam róluk, meggyőztek a látottak és hallottak és fel is kerestem őket! Nagyon pozitív számomra, hogy amit raktároznak, szállítanak, arra teljes felelősséget vállalnak! A profizmusuk és a kedvességük lenyűgöző! Valamint az, hogy megtudták oldani Nekem a raktározást is és a szállítást is egy cégen belül, igazán nagy segítség! Ha a jövőben ilyen problémáim lesznek, csak az általuk nyújtott szolgáltatást fogom igénybe venni! Köszönöm szépen mégegyszer! ☺️
Mindenkinek ajánlani tudom őket. Pontosak, precízek, kiválóan tudják a dolgukat. Nehéz?! Törékeny?! Vagy épp sok kis apróság?! Nem probléma!! Mindent tökéletesen megoldanak, több éves tapasztalattal raktároznak, költöztetnek szinte bármit!!
Rizmayerné Jakubik Anita
recommends ZedStore Raktározás és Költöztetés
február 14, 2023 via Facebook
A Zed Store-t mindenkinek csak ajánlani tudom! Egy komplett fodrász üzlet berendezés szállításával bíztam meg őket! Nagyon aggódtam a törékeny bútor darabok miatt, de a Zed Store profi csapata, már az első találkozásunknál teljesen megnyugtatott a magabiztosságukkal! Az én általam generált problémákat is, zsigerből oldották meg, így pár bútor raktározására is sor került! Teljesen tökéletesen ment minden, úgy ahogyan ígérték! Megbízható cég, hatalmas profizmussal, korrekt árakkal! Tapasztalatom szerint, a mai világban ritka kincs az ilyen korrekt cég!! Nagyon köszönöm Nektek a segítséget, a profizmust, a kedvességet és persze a türelmet! 🙏🏻☺️